Tartalomjegyzék

Szinoptikus látás, Szinoptikus evangéliumok - Synoptic Gospels - azantikvarium.hu

Szókratész ­ Johanna című műve először ben jelent meg német és magyar nyelven. A magyar filozófia és szellemtudomány szempontjából szomorú tény, hogy ez a kezdet végzetszerűen meghatározta a folytatást, hiszen a későbbiekben a mű és alkotójának sorsa majdhogynem a teljes feledés lett. A világháború szellemtörténeti helyzetével együttjáró érdektelenséget ugyanis szinoptikus látás az ilyen típusú szinoptikus látás befogadása számára kedvező szellemi nyitottság korszaka követte, hanem a kommunista hatalomátvétel szellemi diktatúrája és a külső emigráció okozta szellemi elszigeteltség.

Ezekben az időkben Horváth Barna géniuszát övező elhallgattatás csendjét csak a jogászok szűk szakmai köreinek elismerő gesztusai törték meg, a szélesebb olvasó közönség számára azonban a mű és alkotója lényegében ismeretelennek számított. Az Attraktor kiadó a mű újrakiadásával a feledés és visszhangtalanság varázsának megtörésére, lényegében tehát arra vállalkozott, hogy, immár másodszor, lehetővé tegye a magyar tudományos kultúra számára a rövidlátás fokozata e művel és alkotójával, hogy folytasson egy soha meg nem kezdett szellemi párbeszéd azokról az örökérvényű kérdésekről, amelyeket Horváth Barna utánozhatatlan tudományos és művészi eleganciával tárgyal.

Aki olvassa A géniusz perét, személyesen győződhet meg a téma időszerűségéről, valamint rövidlátás mínusz 10, hogy tudományos színvonalát, a problémafelvetés kifejtés eredetiségét tekintve a magyar jogfilozófia, s egyáltalán a magyar filozófiai-tudományos kultúra egyik legfigyelemre méltóbb alkotását tartja a kezében.

Horváth Barna művei közül leginkább A géniusz perére igaz az a hermeneutikai-tudásszociológiai tétel, hogy a nagy szellemi teljesítmények a lehető legszorosabban összefonódnak megalkotóik személyiségének lélektani, erkölcsi és intellektuális fejlődésével, s hogy ez a fejlődés lényegében élményszublimációk és élményracionalizációk formájában lejátszódó válaszreakciók sorozata a kor meghatározó eseményeire, rejtett szerkezeti hatásaira mint kihívásokra.

Végső egzisztenciális értelemben maga ez a fejlődés mint válasz lesz az alkotó művekben tárgyiasuló sorsává.

Szeged elhagyását, a végzet munkálkodásának jelei ellenére, Horváth Barna csupán pályafutása külső megpróbáltatásának, nem pedig az életmű kudarcának tartotta. Ám a megszokott hely elhagyását, az egysúlyából kibillentett és alapjaiban sértett lélek rejtett törvényszerűségeinek engedelmeskedve, mégis súlyos belső törésként élte meg. Ezért a kolozsvári időszak központi élménye és teoretikus problémája e megbomlott egyensúly helyreállítására irányuló szellemi törekvések fényében értelmezhetőek szinoptikus látás.

Mindezt figyelembe véve A géniusz pere egyfajta tudományos műalkotásként nem pusztán a szinoptikus jogelmélet analitikus erejének a kifejeződése, illetve magának az elméletnek az igazolása, nem is csak az újrealizmus szellemi hatásának, a művészi és tudományos alkotás és megértés szerkezeti párhuzamosságának látványos szemléltetése, egyébként igen nagy meggyőző erővel, hanem több és kevesebb is ennél.

A szerző számára ugyanis, a körülmények hatalmának és a magyar szinoptikus látás környezettel való összeütközésének a számlájára írt bukás helyzetében, a jog esztétikai-metafizikai dimenziójának a tematizálása ürügyet és szinoptikus látás jelentett arra, hogy indirekt írásmódban feldolgozzon egy lelki, erkölcsi és intellektuális szempontból egyaránt traumatizáló élményt, a Moór Gyulához fűződő nevezetes barátság felbomlását, s hogy a távolból üzenje meg önmagát mint géniuszt az egykori barátnak és persze a magyar tudományos közvéleménynek.

A géniusz pere lényegében azért lett a tudományos és művészi alkotás perspektiváinak együttlátása és tematikus szintézise, mert csak így válhatott alkalmas kifejezési-ábrázolási szinoptikus látás a traumatikus élmény feldolgozása és az üzenet indirekt megfogalmazása számára. Ezért a mű, jóllehet tézisünk paradox módon hangzik, a géniusz inkognitóját felöltő szerző nyilvános önértelmezésének a dokumentumaként is olvasható, pontosabban olvasandó, mert Horváth Barna nem pusztán a »géniusz a jogban« vagy a »jog géniusza« fenomén leírója és értelmezője, hanem maga is, mint filozófus és tudós, a géniusz moder drámájának inkognitót öltő, titkos főszereplője, azaz egy magyar filozófiai géniusz megtestesülése.

Ez persze nem véletlen, több vonatkozásban sem. Horváth Barna világszemléletének, s egyáltalán teoretikus beállítódásának a kialakulását meghatározó módon formálták a művészeti alkotások, általában az esztétikai tapasztalata is.

Szinoptikusok

Ezért aztán a kezdetektől fogva hajlamos volt arra, mint azt írásainak olykor heroikusan dramatizáló-poetizáló stílusa és önéletrajza is egyértelműen tanúsítják, hogy szellemi pályafutását egyfajta modernista egzisztenciális sorsdrámaként élje át, amelynek felépülésében és végbemenetelében inkább a tragédia mint a komédia perspektívájában reflektált konfliktusok játszák a főszerepet.

E sorsdrámát a kor, a személyiség és az életmű közösen írta és rendezte, és — legalábbis a társszerző Horváth önértelmezésében — a főszerepet is következetesen együtt játszották. Ugyanakkor azonban mégsem a művészi-esztétikai kifejezés-ábrázolás a döntő, illetve maradandó jelentőségű, hanem a jog, a kultúra és társadalom lényegére vonatkozó filozófiai-tudományos elméletalkotás problémája, pontosabban a szinoptikus elmélet empirikus igazolása. Ez pedig a tudományos megismerés a látást helyreállító gyakorlatok és objektivitási posztulátumának a szellemében a legteljesebb mértékben tárgyszerűséget és távolságtartó stílust követel a kifejtés során.

A mű rejtélyessége és vonzereje feltehetőleg e különös kettősségből, s ennek alapjából, a megírás egzisztenciális-teoretikus szinoptikus látás fakad. Ennek tudható be, hogy A géniusz pere lényegében a filozófiai-tudományos kutatás közegében végrehajtott lelki-szellemi szublimáció, a szó szigorú értelmében a lehető legkifinomultabb élményracionalizáció, amelyben a jog s egyáltalán a világegész értelmezése költői rejtélyességgel és heroikus drámaisággal kibogozhatatlanul fonódik össze a szerző személyes sorsának önstilizáló értelmezésével.

Ezért nem véletlen, hogy Horváth Barna tudományos távolságtartását leginkább ebben a művében adja fel, amennyiben az üzenet érdekében szabadjára engedi önstilizálási szenvedélyét, szinoptikus látás inkognitót öltve korlátozott értelemben a géniusszá emeli magát.

Értelmezésünkben A géniusz pere Horváth Barnának mint filozófusnak és életművének egyfajta egzisztenciális helyzetdiagnózisa és a szerző nyilvánosan végrehajtott logoterápiája. Ezért mielőtt a mű elemzésébe fognánk, tézisünk helyességének igazolása érdekében ki kell térni az élményszublimáció és élményracionalizáció e személyes mozzanatára is.

De hogy ez a hontalanul magányos lélek a géniusz fényeit a szemlélők szemében is megkaphassa, ahhoz szükséges a környezetével való drámai találkozás és tragikus összecsapás, amely letiporja és felmagasztalja egyszerre. Géniusznak azt ismerjük fel, akit környezete tragikus szükségszer? S ezen a ponton szövi gondolatmenetébe a felsőházi taggá avanzsált Moórnak szóló üzenetet. Vannak homályos látás alkonyatkor vitamin csendes, halk vívódásai is a géniusznak.

Vannak perek, amelyekben a géniuszt alig vehetjük észre és vannak géniuszok, akik alig látszanak perlekedni. Ezzel szemben Moór Gyula, az idő és a szükségszerűség foglyaként, legfeljebb az alkalmazkodás és karrier zsenijeként jelenhet meg az élet színpadán, az őfőméltósága szerepében mártírkoszorú nélkül, a politikai és jogi dráma tragikumáról mit szinoptikus látás sejtve.

A mű azonban a Moórral való személyes konfliktus feldolgozásán túl általános érvényű tanulságok levonására is alkalmat adott. Eszerint a géniusz nem egyszerűen követendő erkölcsi eszme, tehát nem pusztán normatív szinoptikus látás, hanem a legmélyebb egzisztenciális értelemben a szellemiben rejlő utópikus és mitikus kifejeződése. A géniusz utópiája és mítosza az emberileg lehetetlennek látszó lehetségessé válásának örök problémájáról szól és apellatív módon azt beszéli el, hogy az ember történelmi-társadalmi életének, létének az értelme a géniusz személyiségében és cselekvésében mint műben megtestesülhet és ez a metafizikai értelem az emberek számára, mégha az abszurdon keresztül is, de hozzáférhetővé válhat.

A géniusz világgal való összeütközésének a kettős értékelésében, azaz a halálra ítélés és a szentté avatás paradox egyidejűségében az emberi létezés metafizikai értelemalapjaként az abszurd jelenkezik be, s ez az abszurd nyitja meg azt a horizontot, amelyen egyáltalán elgondolható a művészi és erkölcsi megtisztulás lehetősége és ­ mégha csupán az élet drámájának ritka pillanataiban is, de ­ átélhető valósága is.

Ezt bizonyítja a géniusz tragédiájának a kortársakra és az utókorra gyakorolt katartikus hatása. A lehetetlen lehetségessé válik, mert megszabadulunk lehetetlenségének igézetétől. A jog esztétikai dimenziója és a realizmus radikalizálása Az esztétikai mint eredetélmény.

Horváth Barna szellemi fejlődésében a művészi alkotás, a nagy művek és befogadásuk tapasztalatának elméleti reflexiója meghatározónak bizonyult, olyan eredetélménynek, amelyben magától értetődő egységbe fonódott a szellemi alkotás művészi és filozófiai-tudományos formája, és amely így döntően hozzájárult ahhoz, hogy eljusson a filozófiai-tudományos kutatás eszméjéhez, a kritikai gondolkodás új paradigmájának kiformálásához.

A modern dráma áll legközelebb ehhez a világértelmezéshez, amely gondolkodásomnak mindig is tárgya volt: az emberi cselekvés a maga társadalmi, politikai és erkölcsi relevanciájában. Azt hiszem nem túlzás azt állítani, hogy Shakespeare, Ibsen és Shaw tudat alatt inspirálta elméleteimet.

A művészet közegében ugyanis a dráma műfajai azok, amelyek az emberi cselekvést, pontosabban a kollektív tudattalant, az individuális érzéki immanenciájába transzponált transzcendens szerkezetet mint cselekvést a leginkább képesek visszavezetni végső metafizikai értelem lét amikor a látáscsökkenés megszűnik, a konfliktusra és döntésre, pontosabban a kettő reflexív-cirkuláris viszonyának szerkezetére.

A dráma értelmezésének horizontját Arisztotelész klasszikus interpretációja óta a tragédia és komédia perspektívái és funkcionális sematizmusai határolják. Horváth művészetfelfogásában, jóllehet a költészet és a komédia is meghatározó esztétikai élmények forrása, a tragédia perspektívája játsza a döntő szerepet.

A géniusz perében a drámaperspektívák közötti hangsúlyeltolódás és a tragikus középpontba állítása mint teoretikus elhatározás lényegében Horváth előzetes metafizikai döntésének a folyománya. Az európai művészeti-esztétikai hagyomány feltehetőleg egységes abban, hogy érzékileg-kommunikatíve leginkább a drámában érhető tetten az emberi cselekvés metafizikai alapja. Azonban ez a metafizikai a maga tulajdonképpeniségében nem értelmezhető a komédia perspektívájának horizontján, mert csak a tragédiában szinoptikus látás egzisztenciális értelemben döntés végső tény és érték kérdésekről, az ember életéről és haláláról mint sorsról.

A komédia iróniája a metafizikai elrejtőzése, amennyiben a rendkívüli helyzetet feloldja a nevetésben és elviselhetővé teszi a fennállót, s bár tovább bonyolítja a konfliktus és döntés cirkularitását, ám végül mégiscsak ráhagyatkozik az ismétlés monotóniájára.

A tragédia komolysága az abszolút betörésének eseményéből, a hős és a világ antagonisztikus döntéseinek ütközéséből ered, minőségileg új szintre helyezi a konfliktus és döntés cirkularitását, és ­ ha nem is a géniusz szenvedésének és halálának konkrét helyzetében, de szellemi hagyománnyá és fokozatosan a jog új értéktartalmává válva ­ hosszú távon transzcendálja a fennállót.

Ezzel szemben a komédia a metafizikai lázadás szublimálásának a közege, gúnyos, a negatív hős számára fájdalmas leleplezésként és általános tehermentesítésként, inkább reformpárti mint a forradalom híve. A szinoptikus látás kevésbé lehet a forradalom közege, inkább a forradalom traumájának szinoptikus látás feloldására, szolgál, amellett persze, hogy mindig fontos szerepet játszik a régi rend felbomlasztásában és a forradalom előkészítésében. A komédiában nem születik metafizikai döntés, legfeljebb közvetve emlékeztetnek arra, hogy egykor történt ilyesvalami, vagy azt sejtetik, hogy valamikor majd történnie kellene ilyesvalaminek.

a szemlátás különböző százalékos aránya

Horváth tragédia melletti elméleti és világnézet világnézet világnézet filozófia döntése, megelőlegezve itt fejtegetéseink végeredményét, ezért dramatizálja és radikalizálja az új realizmus komédiára, iróniára és humorra kiélezett és ezáltal persze korlátozott esztétikai perspektíváját.

Nem véletlenül, hiszen az amerikai és magyar realista egészen más szellem- és társadalomtörténeti helyzetben gondolkodik és dönt.

a látásban vakfoltok vannak

A magyar és az európai sors foglyaként, a világháborús tragédia okozta határhelyzetben a jogról való elméleti gondolkodásnak és magának a jognak a metafizikai méltóságát akarja helyreállítani. Szinoptikus látás még pontosabban, azaz a mű allegorikus szerkezetének és aurájának megfelelően fogalmazva: a rejtőzködő filozófiai géniusz inkognitójában a magyar ugar világával szemben a jog és a jogelmélet elveszített metafizikai méltóságát kísérli meg visszaperelni.

A szinoptikus jogelmélet esztétikája. Azonban a horváthi életmű alapproblémája és leginkább figyelemre méltó teljesítménye, nevezetesen a jog szinoptikus-funkcionális látása és ennek elméleti megalapozása, lényegében a már jelzett esztétikai eredetélménytől függetlenül, belsőleg kényszerít a jog esztétikai dimenziójának elméleti tematizálására.

🕸 A Mágikus Nyelvhasználat felé vezető Út irányjelzői 🕸 1. rész - Orosz László Wladimir

Az alapprobléma és az elméleti megoldás tehát eleve a tudományos megismerés és művészi alkotás határterületén helyezkedik el, azaz a tudomány és művészet különös perspektíváinak együttlátásával és egymásra szinoptikus látás értelmezhető. Ez a kiinduló helyzet teszi lehetővé Horváth számára a dramaturgiai metafora tudományos felhasználását és persze azt, hogy a kifejtés során végig a tudományon belül maradjon.

A nézők pedig megnyugodva távoznak.

  • Belső látás
  • JOGKÉRÉS Megosztás Történetesen szemorvos vagyok, s így kiemelt figyelemmel olvasom ma is a Biblia látással kapcsolatos igéit, benne elsősorban az Isten transzcendensen mindent-látó szemeire, mint a látás szimbólumára vonatkozó igéket.
  • A szinoptikus jogelmélet esztétikája és metafizikája
  • Miért veszhet el a látás

Az előadott darab mögött az örök emberi színjáték myopia diopter 1 az eszmének és a valóságnak, az értéknek gyógytorna rossz szinoptikus látás esetén a ténynek, a szabadságnak és szükségszerűségnek gyógyíthatatlan ellentétét éljük át, s közben az általa ütött sebeink begyógyulnak.

Minél szinoptikus látás kifejezést adunk az eszmény és a valóság között ingadozó vágyainknak, annak a vágykonfliktusnak, hogy egységüket, de az ellentétüket is akarjuk, annál könnyebben szabadulunk meg ettől a leki konfliktustól.

Arnoldt pszichologizáló és sajátos — azaz a dramaturgiai metafora szerkezeti analógiájának univerzalizálása értelmében — esztétizáló megközelítése hatott. Az újrealizmus radikalizált elméleti perspektívája a következő tézisekre egyszerűsítve foglalható össze: 1. Az irányzat elméleti radikalizmusa abból ered, hogy a jog jogon túli társadalmi meghatározottságát a mélylélektan segítségével egyfelől a lelki szerkezetek élménytartalmak és formák tartományában funkcionalizálják, másfelől ezzel egyidejűleg az ontikusan szükségképpen individuális lelki folyamatokat a kollektív tudattalan egyébként nem explikált fogalma segítségével a társadalmi konstitutív szerkezeti összefüggésének a síkjára emelik.

A jog központjának tartott bírói eljárást és intézményeket ebben az univerzalizált társadalomlélektani értelemben vizsgálják mint komplex tapasztalati tárgyat. A kollektív tudattalan tárgyiasságait, a társadalmi intézményesültség rejtett szerkezeteit, amelyek szokásokban és szertartásokban objektiválódnak, a kulturális antropológia nézőpontjából és tapasztalati bázisán elemzik.

A joggal foglalkozó tudományok ugyanannak a tematikus tárgynak a különböző, egymástól nem elszigetelhető nézőpontjai és nyelvi kifejeződései. A mélylélektan és a kulturális antropológia nézőpontjainak, teljesítményeinek a szinopszisára és szintézisére épített realista jogtudomány radikalitása abban rejlik, hogy egyidejűleg képes kritizálni a jog immanens-formalista és transzcendens-szociológiai felfogását, mégpedig az értékmentesség és objektivitás elveinek a természettudományi megismerés paradigmájára orientált értelmezése, illetve annak operacionalizálása alapján.

Az élő jog eredetélményének tematikus reflexiójára vállalkozó realizmus új jogértelmezése Horváth Barna szerint voltaképpen azoknak az elméleti és gyakorlati törekvéseknek a kifejeződése, amelyek a modernitás új világképének keresésére és megalkotására vállalkoznak.

Eközben pedig, akarva nem akarva, a jog létszerű — ideológikus és utópikus jellegében megnyilvánuló — kettős funkcionalitását tárják fel, amellyel megalapozható és megindokolható az irányzat elméleti radikalizmusa és gyakorlati-politikai konzervativizmusa.

E realista jogi világképkonstrukció első igazán tudatos képviselője és kivitelezője Th. Ő csakugyan új jogi világképet szerkeszt. De miféle képet! Lerner azt mondja, hogy ez árnyvilág. Szimbólumok járják a táncukat, és ez a különös haláltánc minden. Arnold kritikusai csak Swift, Voltaire, Sorel nevein keresztül vélik őt megérthetőnek.

A komoly irodalom dramatizál és szertartást végez. A komédia lát a vesékbe… Arnold egyik műhelytitka az, szinoptikus látás az iróniából tudományos módszert csinál. Amit azonban Arnold ennek a gondolatnak a kiaknázásával művel, az minden szinoptikus látás progresszív myopia kezelési módszerek Minden ember, a személyiség misztériumában mélyen fekvő okoknál fogva, kis drámák sorát szerkeszti meg magának, amelyekben ő a főszereplő.

szemvizsgálat a baumanskaya-n

Azonban a realisták és Horváth interpretációjában nemcsak az emberi cselekvésekben, hanem az intézmények felépülésében és működésében is elkerülhetetlen a dramaturgiai mozzanat. Aki nem képes magának méltó szerepet adni, szinoptikus látás erkölcsileg összeomlik, bátortalanná, sikertelenné, zavarttá válik.

Ezek a jelképek, tehát szerepének a szavai, szertartásai, elméletei és elvei hitetik el az emberrel, hogy álmai valóságosak és így adnak célt az életének. Így van ez az intézményekkel is.

a látás visszaállítása testmozgás nélkül

Ezek is kis drámákat építenek fel maguknak és szerepeket játszanak. Konfliktusokat bonyolult elméletekkel oldanak meg, vagy pedig azáltal, hogy különböző intézményekre oszlanak, amelyeken keresztül ugyanazok az emberek össze nem férő szerepeket játszhatnak. A jog normativista és empirista szemléletei, amelyek abból indulnak ki, hogy a jogi normák és elvek egyfelől logikailag rekonstruálható szinoptikus látás, illetve tapasztalati megfigyeléssel ellenőrzött tények, lényegüket tekintve a szimbolikus-mitikus gondolkodás termékeiként lepleződnek le, melyek valóságos funkciója nem az individuális és intézményes cselekvés vezérlése, hanem a fennálló állapotok igazolása, megerősítése.

A jogelvek nem azt képviselik, amit teszünk, hanem amit tennünk kellene. A jog funkciójához tartozik, hogy a valóságos magatartással homlokegyenest ellenkező eszményeket ismerjen el. Legtöbb problémája abból a szükségletből támad, hogy másvalaminek a tevését hangoztassa, mint amit tényleg tesz. Kidolgozott álomvilágot fejleszt ki, ahol a logika igazságot tesz és amelynek rózsaszínű szemüvegén keresztül nyugodtan nézhetjük az üzleti élet kegyetlenségeit.

Az álom logikájához tartozik, hogy a jogelvekről feltesszük, hogy ellenőrzik a társadalmat. Holott a jog funkciója nem a társadalom vezetése, hanem annak megvigasztalása… A bíróság mögött misztikus világot épít, amelyben az igazságról álmodott álmaink megvalósulnak. A jog nagysága abban áll, hogy azzal őrzi meg az egység látszatát, szinoptikus látás eltűri és kikényszeríti az ellentétes irányokba futó ideálokat.

Ezért a szinoptikus látás realista, szemben Frank-kel és Robinsonnal, akik a jogot kizárólag ideológiaként fogják fel. Ehhez persze kiegészítésként hozzá kell fűznünk a következőket: az ideológia és utópia problémájának az áttelepítése a tisztán szimbolikus gondolkodás síkjára azzal a veszéllyel jár, hogy a jog és a jogról való gondolkodás a maga egészében esztétikaivá és mitikussá válik, mert szinoptikus látás elvont-általános érték végérvényesen feloldódik a tiszta értékmentes vágy, az elvont-általános fogalom a szinoptikus látás fogalommentes élmény, az elvont-általános érv a tiszta logikamentes elbeszélés tényszerűségének konkréciójában, az élet egyediségének abszolutizált szférájában.

Ám e kifogásunktól eltekintve s Horváth gondolatmenetének interpretációját folytatva is azt kell mondanunk, hogy az újrealizmus által meghatározott szellemtörténeti helyzetben a jogtudomány hivatása a totális ideológia- pontosabban mitológiakritika, mert csak így képes tudatosítani, vitaminok táplálkozás a látáshoz leleplezni, hogy a jogi normativizmus és empirizmus objektivizmusa, valóságelvű gondolkodásának eszméi és eszményei eredendően ideologikus-utópikus funkciójukban értelmezhető képződmények, azaz szimbólumok és mítoszok.

Ez a fajta realizmus azonban, hasonlóan a művészi realizmushoz, nem naív módon erőszakolja ki a döntést élmény és fogalom, életvalóság és elmélet között, hanem képes reflektált módon kritikailag különbséget tenni közöttük. A formák alkonyán forma ömlik el. Egyik forma vagy fogalom végpusztulásba hull, a másik különös új kombinációkra lép társaival, a harmadik könnyen lebegve még az egyetemes összeomlásnak is alakot és értelmet ad.

Azonban, mint korábban megjegyeztük, Horváthnak az utópia és mítosz viszonyának a szinoptikus látás kellett volna elkezdenie az újrealizmus álláspontjának kritikai korrekcióját.

Horváth Barna A géniusz perében abból indul ki, illetve azt a feltételezést bizonyítja, hogy a művészet és a jog módszetanilag és metafizikailag kitüntetett érintkezési pontja a dráma és a per.

Ezt az érintkezést, s ezáltal a dramaturgiai metafora jogtudományi operacionalizálását az elméletalkotásban és kutatásban, szerkezeti-funkcionális hasonlóságok látás tibeti torna lehetővé, sőt az újrealizmus szerint kötelezővé.

Eszerint a dráma és a per: 1. A géniusz a legradikálisabb realista a realisták között, mert képes a étrend-kiegészítő a látás kezelésére jogélmény átélésére és képes cselekvő módon, azaz döntésben és a saját, személyessé tett sorsban napvilágra hozni a jog lényegét mint a tragédia metafizikáját. Ez a döntés és sors, mint látni fogjuk, Szókratésznél a filozófiai, Szinoptikus látás a vallási hitből fakad, s mindkét szinoptikus látás a politikaira vonatkozva nyeri el evilági értelmét.

Horváth a géniuszfenomén ideáltípusát mint utópikus határfogalmat a két per történeti-szociológiai elemzése alapján konstruálja meg. Azonban ennek az elemzésnek nem egyszerűen az ideáltípus megalkotása a célja, hanem az ideáltipikus megismerés eszközével annak a metafizikai-módszertani tézisnek a tapasztalati igazolása, hogy a géniusz és a jog találkozásának rendkívüli helyzete, vagyis a kivétel ideáltipikus egyedisége teszi szociológiailag érhetővé a társadalmi világ és a jog találkozásának mindennapi, normális helyzeteinek a tipusosságát.

A szinoptikus jogelmélet empirikus igazolásaként A géniusz pere a szociológiai jogszemlélet realista megújítására irányuló törekvésekhez csatlakozik. Azonban több egyszerű csatlakozásnál, több vonatkozásban is. Egyfelől szinoptikus látás realizmus pszichologizáló szemléletmódját, amely kíméletlenül a társas lélek maszkja mögé pillant, visszavezeti végső, szociológiai konzekvenciájáig, azaz felfedezi és tapasztalatilag igazolja a társadalomlélektan és társadalomtan reflekszív-cirkuláris viszonyát.

Az az arány, amely szerint különböző lelki tényezők képviselve vannak a kérdéses közösségben, más közösségekhez viszonyítva. A szociálpszichológia voltaképpen pszichoszociológia. Másfelől Horváth tragédia melletti elméleti és metafizikai döntése elkerülhetetlenül dramatizálja és radikalizálja az új realizmus komédiára, iróniára és humorra kiélezett s ezáltal persze korlátozott esztétikai perspektíváját.

És ez nem véletlen, hiszen az amerikai és a magyar realista egészen más szellem- és társadalomtörténeti helyzetben, egészen más történelmi tapasztalatok függvényében gondolkodik és dönt. Horváth Barna a magyar és az európai sors foglyaként, a világháborús tragédia okozta határhelyzetben a jogról való látás helyreállítása homoktövis olajjal gondolkodásnak és magának a jognak a szinoptikus látás méltóságát akarja helyreállítani.

A géniusz fogalma és küldetése A. A zseni és a géniusz.

Horváth Barna a géniusz fogalmát kioldja az újkori-modern zseniértelmezés érvényességi tartományából, amely Kant és a német idealizmus, s különösen a szinoptikus látás hatására a művészi alkotásra, és ezzel az esztétikai szférájára korlátozta a problémát. A bizonyíthatóan a A francia szóban két latin kifejezés, az ingenium éleselméjűség, szinoptikus látás, képzettség és az antik mitológiára visszautaló genius emberi, férfi vagy női alsóbbrendű istenség jelentése esik egybe.

A romantika zseniértelmezése az ingenium jelentést univerzalizálja, amely mindenekelőtt a jellegzetes szellemi képességek összességét, a tehetséget, hajlamokat, adottságokat és ezek hordozóját, a személyt foglalja magában.

Azonban a genius jelentését csak sajátos szekularizált értelemben őrízte meg, amennyiben az koktélok a látás javítása érdekében szellemi területét a világ metafizikai központjává, a művészt pedig okkazionalista értelemben istenné tette.

A romantika világszemléletében minden ember potenciálisan művésszé, a világ minden lehetséges tárgyisága ­ mivel a világ elsődlegesen az átélésben, az élményszerűben, illetve az élményt közvetlenül reflektáló fogalomalkotásban szinoptikus látás cselekvésben adott ­ potenciálisan művészi alkotás témájává, azaz műalkotássá vált. Ennek a beállítódásnak megfelelően a jelenkor és a történelem »szelleme«, s egyáltalán a korszak »géniusza« az eredetien alkotó szuverén művészben öltött testet, aki személyében és művében mint a totális élet paradigmájában képes megteremteni a nézőpontok összefüggése és a zsenialitás abszolút egységét.

Friedrich Schlegel például, az etikai és esztétikai felvilágosodásban kanonizált rangsorát megfordítva, abból a meggyőződésből indult ki, hogy az ember természetes állapota, illetve antropológiai adottsága a művészi alkotás értelmében vett zsenialitás, amelynek szabad kifejlődését a többi szellemi terület, mindenekelőtt az etikai akadályozza, s az ezáltal előidézett erkölcsi elvadulás és torzulás miatt nem válhat minden egyes ember zsenivé.

Beszélgetés az írástudók és a farizeusok ellen Sajnálom Jeruzsálem felett A hármas hagyományú anyagtól eltérően a kettős hagyományú anyag nagyon eltérően van elrendezve a két evangéliumban. Matthew hosszú hegyi prédikációját például párhuzamosítja Luke rövidebb prédikációja az Alföldöntartalmának fennmaradó részét az egész Lukácsban szétszórva. Ez összhangban áll azzal a általános mintával, amellyel Matthew beszédeket nagy blokkokba gyűjt, míg Luke az ellenkezőjét cselekszi, és elbeszélte őket narratívával. A kettős hagyomány mellett Matthew és Luke szinoptikus látás hármas egyetértésben részesül Markkal a hármas hagyományon belül, eltérő kiterjesztésekkel, néha több további verset is tartalmazva, néha egyetlen szótól eltérve.

Ezért a romantikus, az etikait transzcendálva, arra hivatott, hogy felállítsa az esztétikai kategorikus imperatívuszát, rövidlátás hadsereg abszolút kötelességgé teszi mindenki számára a benne szunnyadó zsenialitás kifejlesztését. A romantikusok ­ visszanyúlva a mítosz eredeti értelméhez mint költészethez ­ esztétizálják, pontosabban totálisan poetizálják a világot, mert a végesség és végtelenség, időbeliség és örökkévalóság, szükségszerűség és szabadság, valóság és lehetőség együttlátására és szintézisére az emberi szellem csak a költészetben képes ­ ezért maga a szellem is tulajdonképpen költészeti zseni.

Ezzel szemben Horváth a zseni fogalom másik, antikizáló-mitologizáló genius jelentését veszi alapul. Eszerint a géniusz a világ szinoptikus látás szinoptikus látás isteni abszolút antinómikus pólusainak feszültségi terében létező »köztes lény«, férfi szinoptikus látás női alakban megtestesülő emberi istenség.

Az is lényeges különbség még, hogy a romantikával ellentétben a mítosz eredeti értelmét elsősorban mint prózát és drámát tematizálja.